Forum: bigfarm-hu
Board: [819] Szövetkezeti találkozópont
Topic: [55850] Szövetkezetek Fúziója!
[1394083]
csillagveni (HU1) [None]
:: Sept. 5, 2014, 1:42 p.m.
Sziasztok!
Szövetkezetünk a 10. helyen és 121. szinten van, a dollárral megoldható kutatásokat befejeztük. Csapatunk jól összeszokott tagokból áll, azonban az utóbbi időben egy páran inaktívvá váltak. Szeretnénk olyan 5-7 főből álló társaságot befogadni, akik együtt is jól érezték magukat, aktívak, és a tag hiány miatt esetleg nehezen haladnak, ezért szívesen csatlakoznának egy humoros, pörgős és aktív csapathoz. Feltételünk, hogy a közös projektekben mindenki vegye ki a részét, és aktívan játsszon.
Érdeklődni, illetve jelentkezni Árnyéklány-nál, az Összefogás Nyrt. vezetőjénél.

[1394550]
sünike79 (HU1) [None]
:: Sept. 17, 2014, 6:23 p.m.
Sziasztok!
Eddig csak olyanok írtak ide, akik befogadnának tagokat, úgy látom, én leszek, aki megtöri ezt
Úgy döntöttem, feladom a szövimet, már sem időm, sem kedvem az új tagok toborzásához, a sok csalódás után már nem folytatom tovább a szélmalomharcot.
Szövetkezetem 13 tagjából 3 olyan tag van (velem együtt) akire lehet számítani, így viszont nem lehet haladni. Egyszóval csatlakoznék valahová, ahol szívesen látnak, és egy tag mindenképpen jönne velem. Tehát ketten keresünk egy jó kis szövit (én 80. szinten, a másik játékos 44. szinten van). Minden nap belépünk, akár többször is, a kutatásokban mindig részt veszünk, lehetőségeinkhez mérten a projectekbe is beszállunk, de én egy 8 hónapos kicsi lánnyal vagyok itthon, a másik játékos hétközben dolgozik, hétvégén pedig más dolga is van, tehát nem tudunk pl. egy kukoricás projectnél órákig folyamatosan a gép előtt ülni.
Aranyat nem veszünk, tehát abból max heti 10-et tudunk beadni. Viszont mindketten tudunk kommunikálni, tehát az üzenetekre válaszolunk (tapasztalataim szerint ez sok embernek nem megy).
Olyan szövit keresünk, ahol nincs vasszigor, nincsenek teljesíthetetlen szabályok, van viszont jókedv és összetartó csapat. Szívesen beszélgetünk mi is, de nem utálnak ki minket akkor sem, ha netán nincs kedvünk, vagy időnk egész nap a cheten lógni.
A fontos tudnivalókat a vezető kiküldi üzenetben,esetleg meg is beszéli a tagokkal.
És persze nem csak a pénzünk kell meg az aranyunk, meg az összes termelésünk.
Mi csak játszani szeretnénk, a saját időbeosztásunk szerint, közben tartozni egy jó csapathoz, élvezni a szövetkezet nyújtotta előnyöket, amiért a lehetőségeinkhez mértem nyilván hozzájárulunk mi is.
Ha lenne ilyen szövetkezet, akkor légyszi írjátok le, mik az elvárások, hogy meg tudjuk beszélni, és el tudjuk dönteni, hogy hova szeretnénk csatlakozni.
Írhattok itt is, vagy a játékban nekem, sünike79-nek.

[1394552]
Cidra (HU1) [HU1]
:: Sept. 17, 2014, 7:07 p.m.
Szia Sünike!
Írtam Neked a játékban!
Írtam Neked a játékban!

[1394562]
sünike79 (HU1) [None]
:: Sept. 18, 2014, 7:51 a.m.
Rengeteg üzenetet kaptam, köszönöm, remélem mindenkinek válaszoltam, és nem hagytam ki senkit

[1394644]
jelluist (HU1) [None]
:: Sept. 21, 2014, 10:55 a.m.
A 27. szinten lévő „Csodafarm” szövetkezet szépen fejlődik. Kutatások, projektek rendszeresen, családias hangulat, összeszokott csapat.
Mivel az inaktív tagokat elbocsájtottuk, létszámunk megfogyatkozott.
Várjuk olyan kisebb szövetkezet jelentkezését, akik szívesen csatlakoznának hozzánk, és minimum az 50. szint körül tartanak. 8 új tagot tudunk felvenni.
Amit elvárunk, kutatásokban, projektekben való részvétel. Napi aktivitás (minimum egyszer lépj be naponta). A tagdíj hetente egyszer, a hétfői szinted ezerszerese. pl: (50.szint 50000)
Amit nyújtani tudunk saját honlap, jó hangulat, remek csapat, az eddig elvégzett kutatás összes előnye, ami az egyéni farmodon segít a fejlődésben.
sertés és mandula 80%
tej 40%
alma 14%
mandulás sütemény 5%
A befizetett tagdíj 30%-kal ér többet
Várjuk jelentkezésedet Jelluist vagy Amyra névre is.

[1394657]
Farmer085 [None]
:: Sept. 22, 2014, 4 a.m.
Búzaföld szövi AKTÍV tagokat keres!
Augusztus 14-én alapítottuk ezt a szövit, azért mert a szövi amiben voltunk elég inaktívnak bizonyult. Kicsit több mint 1 hónap telt el és a 15. szinten vagyunk. Az előttem levőkhöz képest elég kicsi, de mi is azt szeretnénk ha 4-5 aktív játékos belépne hozzánk. Csak annyit kérnénk hogy ha kutatás van azt fizesd be, és ha project van segíts benne. Előre szólunk ha projectet indítunk, és nem várjuk hogy egész nap a gép előtt ülj! A mostani tagok nem teljesen inaktívak, mert nem pirosodnak be, de nem is segítenek semmiben.:( Nagyon szeretnénk tovább fejlődni, de lassan kevesek leszünk hozzá.
Várjuk jelentkezésed Farmer085 vagy Kitrákotty névre.
Szeretettel várunk!

[1394702]
zsóka255 (HU1) [None]
:: Sept. 24, 2014, 10:45 a.m.
A tornádó szövetkezet 4 - 5 taggal bővülne
Nagyon fárasztó, hogy állandóan tagokat kell keresni mert akik belépnek kis idő után inaktívvá válnak.
Mivel az inaktív tagokat elbocsájtottuk, létszámunk megfogyatkozott.
Várjuk olyan kisebb szövetkezet jelentkezését, akik szívesen csatlakoznának hozzánk, és minimum a 30. szint körül tartanak a tagok. 5 új tagot tudunk felvenni.
Amit elvárunk, kutatásokban, projektekben való részvétel. Napi aktivitás (minimum egyszer lépj be naponta). A tagdíj hetente egyszer, a hétfői szinted ezerszerese. pl: (50.szint 50000)
Ha valami miatt nem tudsz belépni akkor azt közöld előre.
Amit nyújtani tudunk : az eddig elvégzett kutatás összes előnye, ami az egyéni farmodon segít a fejlődésben.

[1394954]
Malu74 (HU1) [None]
:: Oct. 1, 2014, 5:11 p.m.
Sziasztok kedves játékosok! A mi szövink is szívesen fogadna olyan társakat, akik szeretnek játszani és szeretnének haladni is. Akár 10 főt is be tudunk fogadni. A csapatunk zöme dolgozik, tehát mi sem ülünk egész nap a gépnél, ha van kedvünk beszélgetünk, ha nem, csendben csinálgatjuk a farmjainkat. Látszólag sok játékosunk van, de nagyon kevés az aktív tag. Szövink 65-ös szintű, nagyon sok kutatásunk készen van. Tagdíjat fizetünk, mert az a tapasztalat, hogy könnyebb naponta berakni x összeget, mint a kutatás miatt egyszerre sokat. Aranyat csak heti 10-et kérünk, a játék ennél jóval többet ad, tehát simán teljesíthető. A szövink nyitott, ha többen jönnétek már csináljuk is a helyet.:)
[1394966]
bigbio (HU1) [None]
:: Oct. 1, 2014, 7:38 p.m.
Sziasztok! Varjas-Csapat is fogadna játékosokat.
[1394980]
gyerekek6 [None]
:: Oct. 2, 2014, 3:42 p.m.
Sziasztok!
A Közmunka TSZ is várja azon játékosok jelentkezésit, aki szívesen venne részt csapatjátékban!
Szinte minden létező eladásnövelő kutaásunk készen van, és kiválóan haladunk a többi kutatással is! Szeretünk beszélgetni, de dolgozó emberek lévén mi sem tudunk naphosszat a játékban lenni. Mindennap játszunk. Segítünk egymáson, és megértjük a másik ügyes-bajos dolgait is. Nincsenek nagon szigorú szabályok sem 
Jelentkezni martika4-nél lehet, vagy a Közmunka TSZ szövetkezeti oldalán, de írhattok nekem is, gyerekek6 a játékosnevem! Gyertek bártan! 50. szint felett előny, de ha tényleg szereted a játékot, jöhetsz akármilyen szinttől is!
A Közmunka TSZ is várja azon játékosok jelentkezésit, aki szívesen venne részt csapatjátékban!

Jelentkezni martika4-nél lehet, vagy a Közmunka TSZ szövetkezeti oldalán, de írhattok nekem is, gyerekek6 a játékosnevem! Gyertek bártan! 50. szint felett előny, de ha tényleg szereted a játékot, jöhetsz akármilyen szinttől is!

[1395005]
papageno (HU1) [None]
:: Oct. 4, 2014, 6:38 p.m.
Sziasztok!
Szövetkezetünk a Cowboys Ranch 28. szintű (egy feladat választ el a 29.-től). Sajnos egy ideje egy helyben toporgunk, mert nagy a fluktuáció a taglista végén. Vagyunk 8-10-en akik mindent beleadnak a közös munka sikere érdekében, de a többi 6-7 ember csak vegetál.
Ezért döntöttünk úgy, hogy fuzionálnánk egy másik hasonló, vagy kisebb szövivel. Jelenleg 7-9 tag befogadására vagyunk felkészülve. Várjuk a jelentkezéseket!:)
papageno

[1395016]
katkar (HU1) [HU1]
:: Oct. 5, 2014, 8:19 a.m.
V.O. MGTSZ. 5 - 7 taggal bővülne
A szövetkezetünk a 41. szinten áll és hasonló gondokkal küzdünk mint az előző hozzászólók.Szépen, fokozatosan haladtunk míg elértük ezt a szintet.Most viszont már olyan mennyiségeket kér, hogy nem tudjuk teljesíteni aktív tagok nélkül a projekteket. Ha van olyan szövetkezet ahol csak 5 - 7 aktív tag van /és legalább 30-as szinten vannak ezek a tagok/ akkor hozzánk csatlakozhatna. Mindkét szövinek megszünne a tagkeresési problémája és együtt jobban haladnánk. Nézzetek be hozzánk és írjatok ha szeretnétek jönni.
katkar

[1395675]
Fortuna2000 [None]
:: Oct. 10, 2014, 8:14 a.m.
Sziasztok!
Szövetkezetünk a Cowboys Ranch 28. szintű (egy feladat választ el a 29.-től). Sajnos egy ideje egy helyben toporgunk, mert nagy a fluktuáció a taglista végén. Vagyunk 8-10-en akik mindent beleadnak a közös munka sikere érdekében, de a többi 6-7 ember csak vegetál.
Ezért döntöttünk úgy, hogy fuzionálnánk egy másik hasonló, vagy kisebb szövivel. Jelenleg 7-9 tag befogadására vagyunk felkészülve. Várjuk a jelentkezéseket!:)
papageno
Sziasztok!
Cindy20050609 vagyok, a JátszóPajtások szövetkezet vezetője (40 éves múltam, csak a kislányom farmjával játszom). A 63-as szinten vagyunk, de estére meglesz a 64-es is:) Már túlvagyunk egy igen sikeres fúzión, de szeretnénk még tovább fejlődni, így célul tűztem ki, hogy lecserélem a túl alacsony szintű farmjainkat (ezeket csak azért hoztuk létre páran, hogy többen legyünk, amikor még nagy emberhiánnyal küzdöttünk). Ha van kedvetek egy igen aktív csapathoz csatlakozni, akkor kérlek vegyétek fel velem a kapcsolatot! A kutatásaink nagy része már kész, de azért van még mit csinálni, és a projektek is folyamatosan mennek, mivel olyan jó, aktív játékosaink vannak, hogy már egyik projekt sem okoz problémát, a kérdés csak az, hogy 1 vagy másfél nap alatt végzünk:)
Ha felkeltettem az érdeklődéseteket, akkor kérlek jelentkezzetek!
Cindy
[1395778]
-Szebus- (HU1) [None]
:: Oct. 10, 2014, 4:35 p.m.
Sziasztok!
Azt szeretném megkérdezni, hogy két szövetkezet fúziójakor a kisebbik szövetkezet számláján levő arannyal mi lesz? Át lehet vinni a másik szövetkezetbe valahogy???

[1395781]
Liz65 (HU1) [HU1]
:: Oct. 10, 2014, 4:40 p.m.
Sziasztok!
Azt szeretném megkérdezni, hogy két szövetkezet fúziójakor a kisebbik szövetkezet számláján levő arannyal mi lesz? Át lehet vinni a másik szövetkezetbe valahogy???
szia
nem lehet egyik szöviből se átvinni se aranyat se dollárt
a fúziónál az egyik szövi megszűnik, így mindene odaveszik
[1395785]
-Szebus- (HU1) [None]
:: Oct. 10, 2014, 4:44 p.m.
Köszi a gyors válaszod!:)
[1396321]
krisztike0311 [None]
:: Oct. 15, 2014, 11:37 a.m.
Sziasztok!
A szorgos barátok szövetkezet (45.szint) keres 4-5 tagú szövetkezetet fúzióra.
Elvárásunk mindössze annyi ,hogy legalább 30. szinten lévő aktív játékosok legyetek és 18 év felettiek!
Amit kínálunk: -nagyon sok elvégzett kutatás,ami sokkal több dollárt hoz a farmra,-kedves,összetartó csapat ahol nem a tőrtetés a lényeg!
Szeretettel várjuk egy kis szövetkezet csatlakozását!
Írjatok bátran! meli0831,ritushun,krisztike0311

[1396534]
Édes álom (HU1) [None]
:: Oct. 19, 2014, 10:53 a.m.
Sziasztok!
Tegnap sikeresen lezárult egy fúzió, aminek hála 3 igen kedves, aktív csapattaggal bővülhettünk, reméljük mindenki nagy-nagy örömére. A fúziót követőn még maradt 4 helyünk, amit azonnal fel tudunk szabadítani, s ezen felül tervezzük az újabb tagfelvételt.
Néhány szó magunkról: az Argo farm szövetkezet jelenleg 63-as szintű, és a 84-dik helyen áll a szövetkezeti ranglistán. Jelenleg 30-an vagyunk, de mint fentebb említettem, van 4 olyan farm, akik a kiválás útjára lépnek, ha találunk aktív csapattagokat. A szövit Argo alapította 2013.03.27-én. Azóta folyamatosan bővülünk. Szerencsére sikerült hamar, egy összeillő, jól együtt működő képviselői gárdát összehozni, akik immár több, mint egy éve sikeresen fogják össze, és koordinálják a szövi fejlődését. A többiek is nagyon aktívak, sokat beszélgetünk, és segítjük egymást. Mentor rendszert vezettünk be a "kisebb" játékosok számára, hogy hatékonyabban tudjanak fejlődni.
Hetente 3-4 projektet indítunk, és folyamatosan kutatunk. A főfarmhoz kapcsolódó összes kutatással végeztünk már, az ínyenc és virág farmos kutatások javán is túl vagyunk. Minimális heti adományt szedünk a tagoktól, csak aranyat. Az összeget úgy találtuk ki, hogy simán fedezni lehessen abból, amit hetente ad a rendszer. Nem kötelezzük a tagokat, hogy arannyal játszanak, mert ehhez véleményünk szerint senkinek nincs joga. Mi játszani szeretünk, közösen játszani. A heti aranyon felül az adakozás önkéntességi alapon megy. Természetesen a kutatásokba be kell szállni és a tagfelvételhez hozza kell járulni mindenkinek.
A csevegőben mindig van valami mozgás, jó kedélyű, vidám társaság vagyunk. Napi játékot várunk el a tagoktól. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy non-stop farmozást kérünk, hanem csupán azt szeretnénk, hogy ne 5 percre ugorj be aratni. Illetve, ha tudod, hogy pár napot nem leszel, akkor jelezd az egyik képviselőnek, hogy tudjunk a dologról.
S még egy fontos dolog: rossz tapasztalataink miatt kizárólag olyan játékosokat keresünk, akik betöltötték a 18-dik életévüket.
Szóval, egy szó, mint száz: várjuk olyan szövik jelentkezését, akik egyetértenek a fenti feltételekkel, és játékszellemmel, és szeretnének velünk játszani!
Jelentkezni lehet a szövi lapján, vagy ha privát üzenetet írsz, akkor írj: Édes álomnak, vagy valamelyik másik képviselőnek.
Jó játékot mindenkinek!
üdv,
Édes álom

[1396544]
katkar (HU1) [HU1]
:: Oct. 19, 2014, 2:29 p.m.
42-es szintű szövetkezet vár 3 tagot
A V.O. MGTSZ. 3 tagot vár.
Ha napi szinten játszol és részt veszel a feladatokban és kutatásokban akkor nálunk a helyed.
3 új tagra lenne szükségünk.
Egy jó kis csapat tagja lehetsz a 42. szint minden előnyével.
Ha olyan szövetkezetben vagy ami már éppen csak működik akkor szívesen átveszünk.Jelenleg 3 tagot tudunk fogadni de bővülünk.Kis szövetkezetek jöhetnek.
Mindíg az a probléma, hogy nehéz jó tagokat találni.
Ha ugyanezzel a problémával küzdtök akkor gyertek hozzánk.

[1397187]
Cidra (HU1) [HU1]
:: Oct. 26, 2014, 4:29 a.m.
Apraja-falva szövetkezet most 4 tagot tud egyszerre fogadni.
Egy kis bemutatkozó rólunk:
http://hu.board.goodgamestudios.com/bigfarm/showthread.php?25803-Apraja-falva-új-aktív-tagokat-keres&p=232148#post232148
Akiknek tetszik, az ajtónk nyitva áll!